Eltemették Tempfli József nyugalmazott nagyváradi püspököt

Május 30-án helyezték örök nyugalomra Tempfli József nyugalmazott nagyváradi püspököt a nagyváradi székesegyház kriptájában. A temetési szentmisét Böcskei László megyéspüspök mutatta be, a szertartáson Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mondott magyar nyelvű szentbeszédet.

A szentmisén Böcskei László nagyváradi püspökkel koncelebrált Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Ioan Robu bukaresti érsek-metropolita, Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, Ternyák Csaba egri érsek, Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája, Martin Roos temesvári püspök, Schönberger Jenő szatmári püspök, Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi püspök, Virgil Bercea nagyváradi görögkatolikus püspök, Alexandru Mesian lugosi görögkatolikus püspök, Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi püspök és Szocska A. Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója. A szertartáson részt vett Románia apostoli nunciusa, Maury Buendía érsek, Sofronie Drincec nagyváradi ortodox püspök és Csűry István királyhágómelléki református püspök is.

A hétfői temetési szentmisén Ioan Robu bukaresti érsek mondott román nyelvű homíliát: a püspökszenteléskor tett ígéretekre és vállalt felelősségekre emlékeztetett, amelyeket Tempfli József életében és főpásztori szolgálata ideje alatt hűségesen teljesített.

Magyar nyelven Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mondott szentbeszédet, amelyet teljes egészében közlünk.

* * *

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Nagyméltóságú és főtisztelendő érsek urak és püspök urak!

Kedves paptestvérek és kedves nővérek!

Tisztelt polgári hatóságok!

Mindannyian Krisztusban kedves testvéreim!

Püspökök és papok temetésén mindig a papi hivatásról beszélünk. Tegyük most ezt, foglaljuk össze katolikus egyházunk tanítását a papi hivatásról, és nézzük meg, hogy boldogult püspöktestvérünk, Tempfli József megyéspüspök hogyan élte meg Istennek ezt az ajándékát, a papi hivatást.

Az Ószövetségben Istennek három csatornája volt, amelyen szavát közölte a választott néppel: a papság, a próféták és a bölcsek. Három különböző módon. Az Ószövetségben papnak születni kellett. Lévi törzsére bízta az Úr a frigysátor szolgálatát, és abban Lévi unokája, Áron volt a főpap, és az ő családjából kerültek ki a papok, a törzsből pedig a leviták, akik segédkeztek neki. Tehát az Ószövetségben a papság nem hivatás kérdése volt, hanem születésé. Csak ők szolgálhattak az oltárnál. A bölcsek tanulták a „mesterséget”, feladatuk volt a tanítás. Bölcs, avagy írástudó bárki lehetett, aki tanulni tudott.

Az Ószövetségben a harmadik csatorna a prófétaság volt. Ez az igazi hivatás. Isten bármelyik törzsből meghívhatta a prófétákat, akik elsősorban Isten erkölcsi akaratát aktualizálva közölték a néppel, de, mintegy mellékesen, olykor a jövőbe is láttak, tehát jövendöltek is.

Az Újszövetségben a papi hivatás Isten ajándéka, Isten a hívó, az ember csak alázatos választ adhat erre a hívó szóra. S az Újszövetségben nem születés, nem tanulás dolga a papság, hanem elsősorban az isteni hívásé, a kegyelemé. Az egyházi rend szentség, három fokozatban: a szerpapság vagy diákonátus, a papság vagy presbiterátus és a püspökség vagy episzkopátus. Mindegyik eltörölhetetlen jegyet hagy a lélekben, ezért ezt a szentséget, akárcsak a keresztséget és a bérmálást, nem lehet megismételni.

A kérdés az, hogy hogyan lehet meghallani a hívó szót? Hogy tett az Úr Jézus? Kiment Kafarnaumba, amely határváros volt. Ezért volt ott vámhivatal. S a hivatal igazgatója Máté (Lévi) a leendő apostol és evangélista volt. Ugyanakkor kikötőváros volt, s az Úr Jézus azért működött Kafarnaumban, mert nagy volt a forgalom, egyszerre sok embernek hirdesse meg az örömhírt, az evangéliumot. Odament a vámasztalhoz, és azt mondta, jöjj, kövess engem. Máté meghallotta a hívó szót, és követte Jézust. Mindenét otthagyta. Utána kiment a tengerpartra, szólt a halászoknak, Zebedeus két fiának, Jakabnak és Jánosnak, majd János vagy Jónás két fiának, Andrásnak és Péternek, és ők követték Jézust.

Jelenleg is így van a papi hivatással. Csak hogy az Úr Jézus nem személyesen, hanem a kegyelem útján szól. Megáll a líceumi diák előtt, elhangzik a hívó szó, lehet, hogy éppen szentmise alatt vagy egy szentbeszéd alatt érzi a hívó szót és hallja a zsoltáros figyelmeztetését: „Még ma, ha meghalljátok az Úr szavát, meg ne keményítsétek szíveteket” (Zsolt 95,8). Előfordul az is, hogy már a munkásifjú előtt, a gyalupadnál hangzik el a hívó szó, és akkor jelentkezik a fiatalember a szerzetházba vagy pedig a szemináriumba. Olyan is előfordul, hogy már meglett korban vagy akár idős korban hangzik el a hívó szó. A papságban nincsen korhatár…

Kérdés azonban az, hogy az Anyaszentegyház honnan tudja felismerni azt, hogy valaki hallotta-e ezt a hívó szót, és követte. Amikor bejelentkezik a fiatalember a szemináriumba, hét évet tölt el képzésben, ebből hat év tanulás és egy év gyakorlat. Ezalatt megvizsgálja az Anyaszentegyház három szempontból. Fizikai és lelki egészség, vagyis annyira legyen egészséges, hogy a lelkipásztori munkát tudja végezni. Akár tízemeletes tömbházban összeszedni a hittanos gyermekeket, betegeket látogatni, vagy pedig kilométeres temetést is kísérni. A lelki egészség pedig azt jelenti, a szellemi képesség, hogy azt a hat tanévet, még ha pótvizsgákkal is, de tudja elvégezni. Ez nem tőlünk függ. Isten adománya, és az egyház megvizsgálja. Ugyanígy van a másik tényezővel is. Az Úr Jézus kell hogy hívja. Az Úr Jézus titokzatos teste az anyaszentegyház. S annak a legkisebb egysége az apostolutód, a megyéspüspök által vezetett egyházmegye, tehát hogyha egy püspök felvesz valakit vagy pedig egy szerzetes tartományfőnök felvesz valakit a szerzetesrendbe, annak van hivatása, Jézus hívja. Előfordul az is, hogy az egyik egyházmegyében nem veszik fel, de felveszik a másikban. Azt jelenti, hogy oda szól a hivatása. Ez sem tőlünk függ. Hanem a harmadik tényező, ami egyedül tőlünk függ: Miért akarjuk a papságot? És azért kell akarni, amiért az Úr Jézus alapította az egyházi rendet az utolsó vacsorán, mikor átváltoztatás után azt mondta, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre, ezekkel a szavakkal szentelte pappá a jelen levő apostolokat, és ezt csak nekik mondta. S az utolsó vacsorán a szentmiseáldozat elővételezése volt a másnapi keresztáldozatának, és azt örökre összekötötte az egyházi renddel, és a kettő között megadta a szeretet új, nagy parancsát. Azóta csak ott van érvényes papság, ahol érvényes Oltáriszentség van, és fordítva. A papság első számú feladata, hogy nap mint nap mutassa be Krisztus áldozatát, az Újszövetség áldozatát, a szentmiseáldozatot. Ez azt jelenti, hogy ha a papnak esetleg vannak mellékes szándékai, például szegény családból származik, és ez az egyetlen lehetőség, hogy teljes ösztöndíjjal tanuljon, de nem zárja ki a két fő célt: Isten dicsősége és a lelkek szolgálata, van hivatása.

Hát alkalmazzuk most ezt a tanítást boldogult Tempfli József püspöktestvérünk életére. Olyan időben született, amikor már előre lehetett látni a II. világháború borzalmait. Mivel kulákcsaládból származott, egyetemre nem mehetett. De nem is akart egyetemre menni, hiszen már katolikus, piarista iskolába járt, és ott hallotta a hívó szót. És ez a hívó szó, amikor megérlelődött benne érettségi után, akkor a püspökök már börtönben voltak, és a hat római katolikus szeminárium közül az egyetlen meghagyott, a gyulafehérvári működött csak, de annak sem volt püspöki elismerése, mert Márton Áron, Isten szolgája is börtönben volt. S akkor, mivel csanálosi születésű volt, a szatmári kispapokkal beszélt, akik azt tanácsolták neki, hogy ne menjen Fehérvárra, mert kiközösítésbe esik. Egyetlen lehetősége volt akkor, mivel bevezették az orosz nyelv tanítását, és gyorsan, gyorstalpalású képzésben részt vett orosztanárokra volt szükség, s még a kulákgyermekeket is felvették erre, hat hónapos kurzus után Szentjobbon, az elemi iskolában orosztanár lett – hat évig. Amikor kijött Márton püspök úr a börtönből ’55-ben, Tempfli József rögtön a másik őszön jelentkezett a teológiára, de nem a szatmári egyházmegyébe, hanem a szentjobbi tapasztalat meg a nagyvárad-olaszi tapasztalat alapján váradi egyházmegyésként kezdte meg és végezte Gyulafehérváron a hat évet 1956-tól ’62-ig. 1962. május 31-én szentelte pappá Isten szolgája Márton Áron. A szenteltek anyakönyvében a 345. oldalon – latinul – olvasható: Főtisztelendő Márton Áron gyulafehérvári megyéspüspök a Mennybemenetel ünnepén, a székesegyházában, Gyulafehérváron 1962. május 31-én hét papot szentelt: hármat Gyulafehérvár, egyet Temesvár, kettőt Nagyvárad és egyet Szatmár részére.

Felolvasom a neveiket:

Barabási Gergely: a változások után belépett a ferences rendbe ’94-ben. 2004-ben halt meg Csíkszeredában mint Fidél atya.

Kristály István: 1980-ban Németországba távozott, a Bambergi Főegyházmegye papja lett, Zindorfban halt meg 2007-ben.

Nagy Imre kézdikővári plébánosként halt meg 1996-ban.

Ez a három gyulafehérvári. A negyedik újmisés temesvári egyházmegyés: Franz Stemper. Az utolsó hír róla, hogy az aranymiséjét 2012-ben Lisbergben tartotta.

Következik a két nagyváradi egyházmegyés:

Binder György, itt halt meg a városban, 2007-ben.

TEMPFLI JÓZSEF a hatodik, mert az egyházmegyék névsor szerint vannak.

És a hetedik, az egyetlen szatmári kollégája: Buchmüller István, aki 2013-ban már nyugdíjba ment mint münchen-freisingi főegyházmegyés pap.

Érdekes ez a felsorolás, mert azt jelenti, hogy Tempfli püspök atya az osztálytársainak a több mint a felét túlélte, és megérte ezt a tiszteletre méltó kort. Elmondhatjuk, hogy teljes egészében mindig Istent szolgálta, és embertársait. Rögtön a változások után, 1990-ben, látván a helyzetet, hogy milyen bizonytalan ez az új demokrácia a volt kommunista országokban, fokozatosan a Szentszék töltötte be az üres püspöki helyeket. Romániában azonban két hónapos információs folyamat után tizenöt püspöki kinevezés volt. Minden püspökséget betöltöttek, mert tudták azt, hogy néhány hónap múlva már az állam feltételeket és előzetes vizsgálatot fog követelni. Így történt az, hogy 1990. március 14-én tizenöt püspöki kinevezést eszközölt Szent II. János Pál pápánk Románia részére. Akkor tizenkét egyházmegye volt: hat római katolikus, öt görögkatolikus és a szamosújvári örmény katolikus egyházmegye.

Tempfli püspök úrnak a püspöki működését nem méltatom, hiszen annak már mindannyian tanúi voltunk. De azzal fejezem be, mint szoktam ilyenkor, papi és püspöki temetéseken: Imádkozzatok papi és szerzetesei hivatásokért! Ahhoz viszonyítva, ami az 1981/82-es tanévben volt, egyharmadára csökkent Gyulafehérváron a négy római katolikus egyházmegye, a többségi magyar egyházmegyék, Gyulafehérvár, Szatmár, Nagyvárad és Temesvár kispapjainak száma. Akkor volt 172 kispap hat évben, most hét évben van 61. Ez azt jelenti, hogy igen aktuális az Úr Jézus felhívása: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratáshoz.” (Mt 9,37–38)

Ezzel a felhívással fejezem be, és kérjük most már Tempfli püspök atyánkat, hogy ott az égben járjon közben a papi és szerzetesi hivatásokért a nagyváradi egyházmegye részére is! Ámen.

* * *

Tempfli József nyugalmazott nagyváradi püspöktől Erdő Péter bíboros és Áder János magyar köztársasági elnök levélben búcsúzott.

A temetési szertartást követően Tempfli Józsefet a székesegyház kriptájában helyezték örök nyugalomra az általa még életében kijelölt helyre, a nagyváradi egyházmegye korábbi elöljárói és kiemelkedő személyiségei mellé.