Filme Porno



Főoldal
Plébánia története
Plébánosok névsora
Templomaink
Munkatársak
Egyháztanács
Miserend
Keresztelő, Esküvő, Temetés
Napi evangélium
Szentségek
Temetőszabályzat
Halottaink
Imádságok
Hittan
Kis liturgikus illemtan
Ajánlott oldalak
Elérhetőségeink
Szentek élete
Katolikus Lexikon
Album

Vasárnap kezdődik a XVI. Kárpát-medencei Háló tábor Csíksomlyón

 
 
2017. július 26. szerda 19:12

„A jövő egyházát építjük!” mottóval meghirdetett, július 30. és augusztus 6. között zajló tábor programját ismertette az Erdélyi Háló Egyesület vezetősége július 26-án, a Jakab Antal Tanulmányi Központ mögötti sátorban tartott sajtótájékoztatón.

A Háló (Katolikus Közösségek Hálózata) katolikus indíttatású keresztény mozgalom, mely nyitott minden jóakaratú ember felé – ismertette Sebestyén Ottó, az Erdélyi Háló egyesület elnöke. Hozzátette: a Háló budapesti gyökerekkel rendelkezik, az Egyházon belül él, és annak közösségi arcát hordozza. A személyt alapvetően közösségben képzeli el, ezért az arra vágyókat segíti, hogy közösségre leljenek. Alapvető működése a közösségek közötti kapcsolatépítés, tevékenysége pedig elsődlegesen a Kárpát-medencében zajlik.

„Az Egyház jövőjével és megújulásával is foglalkozó szervezet vagyunk” – fogalmazott az egyesület elnöke, aki szerint olyan, akár tabunak is számító kérdéseket is próbálnak feszegetni tevékenységük révén, amelyek során az Egyház szellemi, lelki tőkéjének a gyarapodását is elősegítik. Mint kiderült: a 2001-től önálló jogi személyiséggel rendelkező Erdélyi Háló Egyesület tevékenységének egyik sarkalatos pontja az Egyház jövőképének a keresése.

Több mint háromszáz vendéget várnak Csíksomlyóra – hangzott el a sajtótájékoztatón. Csobot Györgydeák Szabolcs, az erdélyi szervezet irodavezetője elmondta: negyedik alkalom, hogy Erdélyben adnak otthont a Kárpát-medencei tábornak, ám az első, hogy erre Csíksomlyón kerülhet sor. Eddig egy alkalommal Homoródfürdő, kétszer Marosfő volt a házigazda. Az irodavezető megfogalmazása szerint a tábor kinőtte Kárpát-medencei jellegét, hiszen a kárpátaljai, délvidéki, felvidéki, magyarországi, partiumi, erdélyi hálósokon kívül több vendég is érkezik az Egyesült Királyságból, Franciaországból, Ausztriából. A költségvetés mintegy 12 millió forint, ennek kisebb hányadát a részvételi díjakból, nagyobb részét támogatások révén biztosítják. A szükséges anyagi fedezethez a Nemzeti Együttműködési Alap, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Csíkszereda Város Önkormányzata, Hargita Megye Önkormányzata, illetve a Communitas Alapítvány járult hozzá.

„Táborunk idei témája a jövő egyháza, erről nem lehet erős közösségi gyökerek nélkül beszélni” – nevezte meg az egyhetes rendezvénysorozat központi témáját Sebestyén Ottó. Az idei Háló tábor programjait az emmauszi tanítványok történetére építették. A különböző tevékenységek során arra próbálnak rálátást adni a résztvevőknek, mi az, amiben erősödni kellene az Egyháznak, milyen kérdéseket, és milyen témákat kell feszegetni ahhoz, hogy az Egyház tényleg a megújulás útjára lépjen. Ezért olyan előadókat hívtak meg a táborba, mint Beer Miklós váci püspök, Bereczki Silvia segítőnővér, Sisak Imola pszichoterapeuta, továbbá a pálos rend képviselői – mondta el az egyesület elnöke. Hozzátette: igyekeznek színt vinni a táborba azzal, hogy egy teljes napot a reformációt 500. évfordulójának szentelnek: Pálfi Józsefet várad-réti református lelkészt, a Pártiumi Keresztény Egyetem rektorát hívták meg előadónak; az aznapra betervezett istentiszteletet Sógor Csaba református lelkész tartja; az ebéd utáni kerekasztal-beszélgetéshez Sógor Géza református tiszteletes is csatlakozik.

„A Hálóban többféle egyház él, így alkotunk egy igazi közösséget. Számomra ez jelenti az igazi egyházat” – jegyezte meg a protestáns nappal kapcsolatban Szabó Lóránt. A Háló tábor főszervezője elmondta, a rendezvénynek családos jellege van, a tábor szerkezetét is ennek megfelelően alakították ki. A résztvevőket gyerek, ifi és felnőtt altáborokra osztották, így mindenki a saját igényeinek megfelelő foglalkozásokban részesül.

Minden egyes napnak megvan a külön tematikája, az előadásokon elhangzottakat kiscsoportos beszélgetéseken mélyíthetik el a résztvevők.

Ezzel együtt különböző műhelymunkák, imalehetőségek, kulturális és szórakoztató programok színesítik a kínálatot – tájékoztatott Rédai Botond, az egyesület médiafelelőse.

Forrás és fotó: Erdélyi Háló Egyesület

Magyar Kurír

Szent Mihály Római Katolikus Plébánia 2018 Készítette www.wdx.ro