Türkös, mint római katolikus plébánia, a gyulafehérvári ér­sek­ség­ben, a sepsi-barcasági főesperesi kerülethez tartozik.

     A plébániatemplomot Szent Mihály arkangyal tiszteletére szentelték fel (bú­csú: szeptember 29.), örökös szentségimádás: május 30.

     Filiák: Bácsfalu, Csernátfalu, Hosszúfalu, Tatrang, Zaj­zon, Pürkerec és Malomdomb.

     Földrajzilag és történelmileg Türkös Hétfalu és a Barcaság része. Hét­falu (Siebendörfer, Septem villae, Şapte sate) gyűjtőneve annak a hét bar­ca­sági csán­gó-magyar falunak, amelyek lakosai a történelem for­ga­ta­gá­ban, a vég­várak védelmében, igyekeztek megőrizni önazonosságukat eb­ben a kü­lön­leges világban, amelybe a Barca, Olt, Feketeügy, Tatrang fo­lyók, va­la­mint a Kárpátok, a Kárpát-kanyar összezárt magyarokat, szá­szo­kat és ro­má­nokat.

     Erdély e kicsiny, különleges világába, a Barcaságba, öt szoros, a törcs­vári (1290 m), a tömösi (1050 m), az ósánci (1295 m), a bratocsai (1272 m) és a bodzai (634 m) torkollik és a hegyek által kö­rülv­ett völ­gyekben tíz csángó-magyar falu húzódik, me­lyek kö­zül négy teljesen összeépült – Bácsfalu (Batschendorf, Villa Abbatis, Ba­ciu), Tür­kös (Türkeschdorf, Villa Turcica, Turcheş), Csernátfalu (Zernendorf, Vil­la Sanc­ti Michaelis, Cernatu), Hosszúfalu (Langendorf, Villa Longa, Sa­tu­lung) –, és Négyfalut alkotja. A másik három – Tatrang (Tatrangen, Tăr­lun­geni), Zaj­zon (Zaj­zen­dorf, Zizin), Pürkerec (Pürkeresse, Purcăreni) – nagyon kö­zel van­ egy­más­hoz és Négyfaluhoz is, így együtt Hétfalut képezik.

     Ismét há­rom falu – A­páca (Geist, Villa Monialis, A­paþa), Krizba (Krebsbach, Vil­la Cancri, Criz­bav), Barcaújfalu (Neudorf, Villa Nova, Sa­tu-Nou) – pe­dig távolabb, Brassótól északra fekszik.

     Az első írásos emlék I. Lajos király 1366. május 16-án kelt a­do­mány­levele, amellyel Ztanislaw comensnek adományozza a Tömös és Tatrang folyók között „in provincia Brassoviensi” fekvő, királyi a­do­má­nyo­zás és joghatóság alá tartozó Huzyufalu (Hosszúfalu), Charnadfalua (Cser­nát­falu), Turchfalua (Türkös) és Zlanfalua (Bácsfalu) birtokait.

     1950-ben törvény írja elő a négy falu (Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu, Hosszúfalu) egyesülését Săcele – valószínűleg a Sătucele-ből (falvacskák) – néven. Ebből a román elnevezésből származott a város – eléggé csúnya – magyar neve: Szecseleváros. A mai hivatalos magyar neve: NÉGYFALU. A vá­rost 1968-ban első rangú várossá, 2000-ben pedig megyei jogú várossá (municípium) léptették elő.

     Hétfalu 1498-ig a Törcsvári uradalomhoz tartozott, a hétfalusi ma­gyarok ennek várjobbágyai voltak. Ekkor II. Ulászló király el­zá­lo­go­sí­totta Brassó városának. Ez az ideiglenesnek ígérkező státus 150 évet tartott. 1651-ben II. Rákóczi György végérvényesen Brassó város hű­bé­ri birtokává tette az említett településeket.

     A határszéli falvakat megviselte a történelem, hisz valamennyi Er­délybe ezeken a szorosokon át bezúduló sereg felprédálta: török, ta­tár, moldvai, havasalföldi, orosz.

     Nem csoda, hogy a felhalmozódott keserűség arra ösztönözte az itteni magyarságot, hogy tömegesen vegyenek részt az 1848/49-es sza­badságharcban a 126. honvéd zászlóaljba tömörülve.

     Hétfalu lakosságát a rendkívüli mobilitás jellemzi: nemzetiségi rész­arányai folyamatosan változtak. A XIX. századig magyar többségű la­kosságban a változó történelmi helyzetnek megfelelően változik a nem­zetiségi arány: A múlt századfordulón a románok száma meg­kö­ze­lí­tette a magyarokét, a húszas-harmincas évek elejére számuk apad. Az 1992-es népszámlálás adatai szerint a magyarok száma közel annyi, mint volt 1920-ban, de a románság (ebbe benne a cigányok is) száma meg­négy­szereződik (1992: 11 043 magyar, 25 171 román, 117 né­met). 2002-ben pedig csökkenés mutatkozik mindenik nemzetiségnél, de ez nem arányos: 7 149 magyar, 22 969 román és 63 német.

     A hétfalusi magyarok a reformációkor, szász behatásra, a lut­he­ri elveket követték, s többségük ma is evangélikus. Az 1552–54-ben fel­szá­molódott római katolikus egyházközség 1752-ben alakult újra és a XIX. század utolsó éveiben alapítottak református egyházközséget.

     Az egyetemes magyar kultúra sajátos színfoltja jött létre e­zek­ben a falvakban. Szőtteseiket a XIX.-XX. századok fordulóján Eu­ró­pa-szerte keresték, gazdag a hímestojás-mintakincsük (mintegy 150 min­ta), sajátos településképük őseik szépérzékéről is tanúskodik. E né­pességből vált ki Zajzoni Rab István néprajzi író, költő és Istók János szob­rászművész, számos magyarországi szobor és emlékmű alkotója (pl. Bem-szobor a budapesti Bem téren, gróf Széchényi Ferenc szobra a bu­dapesti Múzeumkertben, Csányi László emlékmű Zalaegerszegen, Ra­masetter Vince szobra Sümegen stb.).

.

          A plébánia

     Tőzsér László (türkösi plébános 1895-1897) a hétfalusi katolikus múltról így ír: „Hogy Hétfaluban, tehát a mostani tür­kösi plébánia területén a reformáció előtt mikor keletkezhetett az első egyház (ecc­lesia), azt biztosan, okmányok hiánya miatt nem lehet megállapítani, legföljebb csak kombinálni, annyi bizonyos, hogy a hétfalusi csángók, mint határőrségre i­de­te­le­pített és elcsángósodott székely néptöredék, már mindjárt áttelepítésének al­kal­má­val rendes ecclesiát, egyházat, s így parochiát szerveztek. /.../”A plébánia és a templom Csernátfaluban voltak (anyaegyház) és a te­lepülést akkor Szent Mihály falvának (Villa Sancti Michaelis) nevezték (1427-ből származik az első egyházi írásos említés). A pápai tizedjegyzékek alapján, 1332–1337 között Pál nevű papja 60 dénárt fizetett: „Paulus sacerdos de villa Sancti Michaelis solvit LX denarios”[1].Csernátfalu 1366-ban Charnadfalua, 1444-ben Chornatha, 1456-ban Zent Mihali, 1459-ben Hentmichálfalva, 1506-ban Villa Sancti Mi­cha­e­lis, 1507-ben Mechelsdorf, 1509-ben Michelsdorf, 1531-ben Zentmihálfalva a­lak­ban fordul elő oklevelekben, de népszámlálási adatoknál előfordul már kezdetek óta a Scharnat falw, Zent Myhal, Zent Myhal falw, Czernetfalva a­lak is. A szászok Zernendorf-ként emlegették.A Szent Mihály anyaegyház kez­det­ben (1445-ig) hét falut szol­gált ki: Bácsfalu, Tür­kös, Csernátfalu, Hosszúfalu, Tatrang, Zajzon, Pür­ke­rec. A cser­nátfalusi Szent Mihály tisz­te­le­té­re szentelt római katolikus temp­lom min­den valószínűség szerint a XIV. század kö­ze­pén már ál­lott. Hunyadi Já­nosnak 1440-ben ki­adott rendelete is arról tanúskodik, hogy temp­loma már régebb állott, mert csak a dézs­ma szabályozásáról szól a ren­delkezés. Min­den ház gazdája 5 pengő krajcárt volt kö­te­les fizetni é­ven­te a csernátfalusi papnak.Hasonlóképpen V. László király is egy 1456-ban kelt ren­de­le­té­ben említést tesz Hét­falu ezen Szent Mihály eklézsiájáról: „Esz­ter­gomi érsekünk és fő­kor­lát­no­kunk jelenti, hogy Zent-Mihálit, /.../ régebb schismatikus–o­láhok lakták, de a­zok elűzésével a faluk ismét keresztény kézre kerültek, továbbá je­lenti, hogy Szent­mi­haliban lévő Szent Mihály parochia dézmáját szabadalmai el­le­nére a törcsvári vár számára lefoglalták, de mivel a Tizedhez a világiaknak sem­mi joga, azért ren­de­lem, hogy a dézma ügyébe ne elegyedjetek, hanem azt egészen és sér­tetlenül ki­szol­gál­tassátok a fennebb nevezett Szent Mihály parochiának.” Az okmánylevelet a ki­rály Budán írta alá, Jézus mennybemenetele napján. Hogy Hétfalunak e Szent Mihály eklézsiája melyik faluban le­he­tett, azért nem nehéz kitalálni, mert Mátyás királynak egy 1460-ban kelt a­dománylevelében Zent Mihályfalva, másként Tharnatfalu a mostani Cser­nát­falu néven említtetik. Ugyanekkor Dénes esztergomi érsek Hunyadi Lászlót keresi meg, hogy a törcsvári várnagy túlkapásait megszüntesse. A panaszt tevő cser­nátfalusi pap neve: János. Az ekkor ki­a­dott oklevélből kitűnik, hogy már csak Bácsfalu, Türkös és Hosszúfalu tar­toznak a Szent Mihály egy­ház­hoz, Tatrang, Zajzon és Pürkerec 1445 körül különváltak. Az 1421-, 1432-, 1438-as török dúlások után, 1500-ban Ulászló Törcsvárt és a teljes hozzá tartozó do­mí­ni­u­mot Brassó városának adta zálogba. A falu neve még mindig Zenth Mi­hál­falva alakban szerepelt. 1540-től kezdnek a hegyekben és dombokon lakó román családok is beköltözni a falvakba. 1544-es adat szerint Csernátfalu (Szentmihályfalva), Türkös és Bács­falu lakossága 101 család volt, a Szent Mihály eklézsia lelkésze minden családfőtől e három falu egyházi tízedének felét, azaz 10 aszpert kapott. A tized másik fele a törcsvári várnagyot illette. Ezen kívül az egyház tu­laj­do­ná­ban volt 15 hold (jugera) szántóföld és egy kaszáló (pratum). Az is­ko­la­mes­ter minden családtól évi 4 aszpert, egy kenyeret vagy helyette egy dénárt ka­pott.[2]1542–1544 között Hétfalu magyarsága evangélikus-lutheránus hit­re tért át. A reformáció hatására Hétfaluban 200 évig nem volt katolikus egyházközség.

     A XVIII. században a kolera és a pestis többször is meg­ti­ze­del­te Hétfalu lakosságát (1712, 1714, 1718, 1756–1757) majd a többszöri i­de­gen pusztítás (moldvai, tatár, török, osztrák: 1758, 1767, 1782, 1794) is szükségessé tette a székelyföldi betelepítéseket. Már 1750 előtt te­kin­té­lyes lélekszámú római katolikus székely érkezett Hétfaluba. Ennek kö­szön­hetően vált újraalapíthatóvá és erősödött meg fokozatosan a tür­kö­si római katolikus egyházközség.

     1750-ben Stäber Ferenc brassói jezsuita atya megbízást kapott az esztergomi érsektől a türkösi lel­kész­ség megalapítására. 1751-ben Má­ria Te­ré­zia magyar királynő, osztrák császárnő engedélyezte a tür­kösi temp­lom építését és a te­me­tő ki­a­la­kí­tá­sát a Barca vagy Barra nevű dom­bon.

     Az első türkösi fatemplom építéséről és temetőjéről az említett bras­sói Historica Relatio az 1752. évről a következőket jegyezte fel:

     „Mivel eddig a hétfalusi hívek vigasztalására mise csak egyszerű há­zak­nál volt megtartható, a türkösi hegyen egy fatemplom építtetett a jótevőknek mintegy 100 forint gyűjteményéből. Ez imaház felállításánál a lutheránusok közül is hu­szon­hat ingyen dolgozott a brassói Seewald városbíró parancsára. Az egyszerű fa­i­ma­házban egy szép oltárt állítottak fel, melyet P. Stäber atya a brassói te­me­tő­kápolnából ajándékozott ki. Templomi ruhákat a bodolai Béldi János és neje a­ján­dé­koztak. Ezentúl tehát a miséket ez imaházban tarthatták, mert a prédikációkat a szabadban végezték a nagy sokaság miatt és hogy minél többen hallgathassák.Az imaház körül az egész hegy temetőnek bekerítetett, akárhogy is el­le­nez­ték a lutheránusok. A hegy alatt ugyanis egy út vala s nehogy azon az emberek és állatok a temetőbe jussanak, azt is elzárták, mit látván a lutheránus tömeg a dol­gozó katolikusokat megtámadta és azzal fenyegetőzött, hogy a kerítést a földre zúz­za. De midőn egy katolikus azt mondá, hogy ezt a helyet a királynő adta ne­kik, s aki azt bántani meri, szigorúan fog bűnhődni, először ezt tagadták s azután min­denki a másiktól várta a kísérletet, de senki sem mert hozzányúlni.A temetőben az imaház mellett a harangozó számára is építettek egy ki­csi házat fából. Mind e munkát a szegény katolikusok végezték, kiknek kenyerük sem volt, melynek beszerzésére a többi szegények gyűjtögették össze a filléreket: sze­gény­ségükben csak a kézi munkájukkal adózhattak.Az új temető megáldása a következőképpen történt: szeptember 9-én P. Pärtl superior Brassóból mintegy 500 hívőből álló körmenetet vezetett ki Türkösbe, mi­lyent a hétfalusiak többet nem láttak: megijedtek, s köztük egy lutheránus asz­szony ebből rosszat sejtvén, katolikus ismerősei előtt panaszkodni kezdett, hogy e­zek a pápisták mind ellenük jönnek, s csak akkor nyugodott bele, mikor a ka­to­li­ku­soktól hallotta, hogy ezek csak vallásos buzgóságból jöttek, minden rossz szán­dék nélkül. A temető helyén egy német és egy magyar prédikáció tartatott, melynek ö­rök igazságai könnyre fakasztották a katolikus és legtöbb lutheránus jelenlévőket. Majd szentmisét mondott a Superior két assistens társával s azután a temetőt be­ne­di­kálta. Délután a vecsernye eléneklésével a processió visszatért Brassóba.”

     Az akkori első papi és kántori lakásról a jelzett Historica Relatio így ír:

     „Vásároltatott Türkös faluban egy ház is kerttel együtt a Brassóból ki-ki­rándulgató missionarius atya számára, hol megpihenhessen s esetleg a kántornak is lakásul szolgálhasson. Midőn e ház leendő eladása szokás szerint a lutheránus temp­lom előtt kihirdettetett, Cloos Márton brassói másodbíró a további hirdetést be­til­totta s ellenezte, hogy az a jezsuiták kezére kerüljön, de a Superior semmit sem gon­dolván a bíró ez intézkedésével, két jezsuitát kiküldött oda, kik a szomszédság je­lenlétében birtokukba is vették a megvásárolt házat és telket a brassói Missió, vagyis a plébánia címére, anélkül, hogy Cloos bíró továbbra is ellenszegült volna.”

     A hétfalusi római katolikus egyházközség újraalapítását a bras­só­i jezsuitáknak köszönhetjük.

     Az újraalapítást követő munka nehezét pedig a ferencesek vál­lal­ták. 1754-ben báró Sztoyka erdélyi püspök Türköst a jezsuitáktól elvette, saját jog­ha­tó­sá­ga alá rendelte, s a brassói ferencesekre bízva P. Fekete Károly brassói pra­esidenst tette Türkös adminisztrátorává.

     A jezsuiták ezt nehezményezték, és a saját pénzünkön vásárolt tel­ket 1755. április 18-án Fazakas János türkösi bírónak 90 forintért el­ad­ták. Az akkori pap, Eresztevény Ferenc, tiltakozott a katolikus egyház ne­vében, és a megvevőnek kifizette a 90 forintot, a telket pedig bir­tok­ba vette.

     Az 1754-ben épült plébánia 2 szobából, 1 konyhából, 1 irodából és 1 hittanteremből állt.

     Báró Sztoyka püs­pök meglátogatta a hétfalusi hí­veit, belátta a ren­des plé­bá­nia szervezésének szük­sé­gét, és Nagyszebenben 1755. szep­tem­ber 12-én kelt Dec­re­tu­mában Türköst rendes plé­bá­niává nyil­vá­nít­va a kézdi-or­bai esperesség alá rendelte.

     1766-ban a kápolna vihar áldozata lett. Szentmisét a plébániai lak termében végeztek 1770-ig, amikor Batthyani püspök segítségével temp­lomot építettek.

.

             A templomok

     A templom 1770-ben épült. Ennek az épületnek sekrestyéje nem volt, hanem a bejáratnál volt egy eldeszkázott rész, ahol egy szekrényben tartották a mi­se­ru­há­kat. A torony deszkából készült 120 cm oldalú belterülettel, 2 haranggal.

     A templom stílusa egyszerű, félkör alakú ablakokkal, sima pla­fon­nal.

     1853 és 1855 között a temp­lo­mot bővítették.

     1857 és 1865 között javították a temp­lo­mot és az iskola épületét. Ez utóbbi addig a jelenlegi papi telek kert­jé­ben volt, de az 1860-as években lebontották és a Páter utcában lévő, Pál Mi­hályné tulajdonát képező épületet vásárolták meg mintegy 300 fo­rint­ért kántor-tanítói lakásnak és tanodának.

     1865-ben a vallási alap lelkészi lakást építetett.

     1885-ben Lönhard Ferenc püspök úr 1000 forinttal egy é­pü­le­tes beltelket vásárolt. Ennek az épületnek egy részét alakították át 400 fo­rint költséggel, az 1948-az államosításig működő római katolikus is­ko­la épületévé.

     1881 és 1893 között át­a­la­kí­tot­ták a templomot.

     1913-ban, húsvét napján, a két harang összeütődött és a ki­seb­bik leesett. Az egyháztanács segítségével megkezdték a templom bő­ví­té­sét. Lebontották a deszkatornyot és új tornyot (a mait) építettek.

     A villanyt az 1920-as években vezették be.

     A templom mintegy kb. 150 férőhelyes.

     A templom három haranggal rendelkezik: két nagyobbal és egy ki­sebbel. Az egyik nagyobb ha­rang felirata: „Öntette a türkösi római ka­to­li­kus egyház 1908-ban”, a másik nagyobb harang felirata: „A tür­kö­si hívek a­do­mányából Szent Mihály arkangyal tiszteletére 1931”, a kis harangon pedig ez áll: „A ha­lottak emlékére 1931”. Az 1931-ben készült harangokat Fritz Ram­nutz ön­tötte Nagyszebenben.

     1936-ban kívül és belül felújították, ki­fes­tették a templomot.

     1956-ban a hívek adományaiból Szent An­tal mellékoltárt állítottak a temp­lom­ban, a­melyre a fiú ifjúság Szent Im­re, a leány if­júság Szent Teréz szob­ro­kat készíttetett. A 2008-as teljes belső felújítás alkalmával a szobrokat áthelyezték, és az oltárt - meggyengült állapota miatt - felszámolták.

     A főoltár sokszor módosult az idők során. Hogy hajdanán milyen le­hetett, arról semmiféle adat, leírás nem maradt fenn. Bizonyos az, hogy az 1931-es templomfelújítást kö­ve­tően Jézus szobra állott a fő­ol­tá­ron, majd a szószék lebontása után Jé­zus és Mária szobra egymással szemben, az előtér két oldalára került, az új oltárkép pedig Szent Mihály Főangyalt ábrázoló festmény lett.

     1990-ben, a temetőkaputól a temp­lom­ajtóig betonlépcsőt é­pí­tet­tek.

     1993-ban a szent­élyt már­vány­lapokkal padlózták le, új faragott ol­tár­t, olvasóállványt és húsvéti gyer­tyatartót ké­szíttettek. Ekkor vezették be a gázt is.

     2008-ban a teljes templombelsőt, és a villamosságot is szintén teljesen felújították. Ekkor kapott a templom új fütési rendszert, és a szentély is teljesen új berendezést.

     A tatrangi Szent Veronika kápolna építési munkálatai 1996-ban kezdődtek el. A Tatrang, Zajzon és Pürkerec találkozási pontján lévő kápolna építését 1998-ban fejezték be. De. Jakubinyi György érsek szentelte fel Szt. Veronika tiszteletére.

.

     Boldog Apor Vilmos vértanú püspök tiszteletére szentelt hosszú­fa­lusi római katolikus templom építését 2004-ben fejezték be. Ez év június 5-én szentelte fel Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek.

.

             Papok 

1750-től napjainkig a türkösi plébánián 57 szerzetes, és világi pap látta el a lelkipásztori szolgálatot.

.

             Tanítók 

A türkösi római katolikus elemi iskola kántortanítói, tanítói:

Daczó Imre 1830–1854

Kramer Mimi (Mária) 1850

Benedek János iskolamester (1850)

Imre Gábor 1860–1862

Daczó Imre 1862

malomfalvi Lakatos Gáspár 1875

csíkszentgyörgyi Bálint Sándor 1877

Gál Mihály 1879–1882

Bálint Sándor 1882

Gál Péter (Gál Mihály fia)

Zsigmond Béla Gyula 1911–1914

Gascu János 1912 (ortodox lelkész a türkösi római ka­to­li­kus elemi népiskolában járó görögkeleti vallású tanulóknak hittant tanított)

Erdélyi Anna 1914–1915

László Anna 1915–1919

Vigofszky József 1920–1926

Borbáth Sándor 1926–1927

Dobránszky József 1928–1940

Bartók Rozália 1940 (Brassóból járt ki helyettesíteni)

Bartók Erzsébet 1940–1943 (tanító)

Erőss Erzsébet 1943–1945 (tanító)

Péter Ernő 1945–1948 (tanító) 

Hittant tanítottak más iskolákban:

Tőzsér László, hosszúfalusi műfaragászati iskola, 1895–1897.

Csathó Ferenc, hosszúfalusi polgári fiú- és leányiskola, 1905–1909 között.

Zátyi Lajos, hittanórák a türkösi plébánián, 1985–1998 között.

Gajdó Zoltán, négyfalusi magyar tannyelvű iskolák, 1990–1991.

Gál Hajnal, hittanórák a türkösi plébánián (? - 2006)

Hochbauer Éva, hittanórák a türkösi plébánián, 1997–2002 között, majd 2002/2003-as tanévben a Zajzoni Rab István Középiskolában.

Lővenberger (szül.: Demeter) Júlia, román nyelvü hittanórák a hosszúfalusi templomnál 2006 és 2021 között.

Szikszai Katalin, hittanórák a türkösi plébánián (2006- ).

.

            Papi és szerzetesi hivatások

Az egyházközség jelenleg látható történetében nem gyakori a lelkipásztori és a szerzetesi hivatás:

Béldi Gergely (előbbi testvére) Bodolán született az 1720-as években. Piarista volt.

Béldi János Bodolán született 1730-ban. Brassóban főesperes-plébános, majd Gyulafehérváron kanonok.

P. Hétfalusi János Anzelm O.F.M ferences szerzetes Hétfaluban született 1748-ban.

Istvánffi József hétfalusi születésű, Türkösön volt plébános 1758-1789 között.

P. Kádár Lajos Norbert O.F.M. 1885-ben született Derestyén. 1909. jan. 7-én szentelték pappá.

Aczél András Csernátfaluban született 1907-ben. 1932-ben szentelték pappá. Bethlenben volt plébános.

Gödri István 1979-ben született Négyfaluban. 2007-ben szentelték pappá, a hosszúfalusi Boldog Apor Vilmos templomban.

.

A  jelen anyagot a plébániai levéltár, a jelzett könyvészet, valamint egyházközségi tagok szóbeli közlései alapján állította össze

    Dr. Kovács Lehel István és Hochbauer Gyula tanárok.

.

Az egyházközséggel kapcsolatosan megjelent könyvek:

.

Lamasch József: Anagraphesolum Sacrae Burciae Vel Barciae Cum Ei­dem Posterius Cononice Unitis Archidiaconatibus Inclutarum Se­di­um Siculicalium Sepsi Et Miklosvár Ab Anno Partus Virginei 1351 Ad Annum Usque 1815 Exclusive. Brassó, kézirat.

Hochbauer Gyula et al.: Magyar iskolák a Kárpát-kanyarban. Hét­falusi Magyar Művelődési Társaság, Futura Demi Bold, Négy­falu, 1993.

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. Budapest, 1873.

Schematismus cleri dioceses Transsylvaniensis. Albae Carolinae, Gyu­lafehérvár, 1882.

A gyulafehérvári főegyházmegye történelmi sematizmusa a 2000. ju­bileumi és millenniumi évben. Gyulafehérvár, 2000.

Tőzsér László: A türkösi róm. kath. plébánia története. In: Köz­mű­ve­lődés 1., 37., 38., 39. sz., Gyulafehérvár, 1897. 

Hochbauer Éva: Vallásfelekezetek kölcsönhatása Négyfaluban. Szak­dolgozat, Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola, 1996.

Hochbauer Gyula (szerk.): Lapok a türkösi római katolikus egy­ház­község történetéből. Négyfalusi Kolping Család, Türkös, 1993

Hochbauer Gyula,  Kovács Lehel István: Szent Mihály oltalmában – a türkösi római katolikus egyházközség története, Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság, Négyfalu, 2004. ISBN: 973-0-03498-2.