Házasság

     A házasság és az egyházi rend az a két szentség, amelyek az Egyházban a közösséget szolgálják. Ezeknek az a célja, hogy aki fölveszi őket, mások üdvösségének előmozdítására szentelje magát. Ez a két szentség azoknak is üdvére szolgál, akik fölveszik, de csak azért, mert mások üdvözítésére törekszenek.

     Krisztus akkor alapította a házasság szentségét, amikor részt vett a kánai menyegzőn, és amikor azt tanította, hogy a férfi és nő házastársi kapcsolatának a halálig kell tartania.

• A többi szentségektől eltérően a házasságot Isten akkor alapította, amikor az embert megteremtette.
• Krisztus a házasságot fölemelte a szentség rangjára, ez a házasság szentsége.

     A házasság szentsége felbonthatatlan köteléket létesít egy férfi és egy nő között.

• A házasság kötelékében a férj és a feleség teljesen és maradéktalanul átadják önmagukat egymásnak egy életre szólóan: egymást úgy kell szeretniük, ahogy Krisztus szereti az Egyházat.
• A házassági kötelék állandó, hűséges, és új emberi élet fogadására kész.
• A házasság állandósága, Krisztus szeretetének állandóságát tükrözve, kizárja a válást olyan értelemben, hogy a válással egy házasság véget érne.
• Megmarad a házassága azoknak a pároknak, akik érvényes házasságot kötöttek, és külön élnek (még ha polgárilag el is válnak).
• Olyan ember, aki érvényes házasságot kötött, nem köthet új házasságot, amíg a házastársa él.
• A házastársi hűség, azt a hűséges szeretetet utánozva, amellyel Isten az embereket szereti, kizárja a többnejűséget és a házasságtörést.
• Az élet befogadására való készség, Isten örökké termékeny szeretetét utánozva, kizárja a fogamzásgátlás minden formáját. (A természetes családtervezés nem fogamzásgátlás.)

     Bármely pár, vagyis egy férfi és egy nő, akik meg vannak keresztelve és szabad állapotúak, fölvehetik ezt a szentséget. Ez azt jelenti, hogy az a férfi és az a nő, aki házasságra akar lépni:

• legyen olyan életkorú és rendelkezzen mindazokkal a feltételekkel, amiket a polgári és az egyházi törvény megkíván;
• nem élhet érvényes házasságban valaki mással (a házasságok ,,semmissé nyilvánítása'' csak azt állapítja meg, hogy a házasság érvénytelen volt);
• nem állhat semmiféle erőszak vagy kényszer hatása alatt, amikor beleegyezését adja.

     Püspöki engedéllyel a házasság megköthető akkor is, ha akár a vőlegény, akár a menyasszony (vagy mindkettő) nincs megkeresztelve. A házasság szentségét azonban nem vehetik föl. Házasságuk úgynevezett természetes kapcsolat, és az Egyház áldását elnyeri.

     Egy katolikus és egy nem-katolikus, de megkeresztelt ember házasságot köthet, és fölveheti érvényesen a házasság szentségét. Ezt vegyes házasságnak nevezzük.

• Az ilyen házassághoz külön engedély szükséges, és ezt csak akkor adják meg, ha a katolikus fél megígéri, hogy hitét továbbra is gyakorolni fogja, és hogy valamennyi gyermekét katolikusként fogja nevelni.

     A házasság szentségét csak megbérmált személyek vehetik föl.

     Akik házasságot akarnak kötni, azoknak föl kell készülniük erre a szentségre:

• imádsággal;
• keresztény életmóddal (ami egyebek közt azt is kizárja, hogy a házasság előtt együtt éljenek);
• szentgyónással és szentáldozással.

     Akik házasságot akarnak kötni, azoknak jelentkezniük kell egy püspöknél, papnál vagy diákonusnál, aki segíteni fogja őket a házasság szentségére való fölkészülésben.

• Azon a közvetlen előkészületen kívül, amely a házasság előtti hónapokban történik, a családoknak is fel kell készíteniük gyermekeiket a házas élet várható feladataira.
• Ennél közelebbi fölkészítést is kell nyújtani a házasságra a serdülőkorban a rokonok, tanárok, papok és barátok példájával és szavaival.

     A házasság megkötése azzal történik, hogy egy férfi és egy nő beleegyezését adja, hogy teljesen és szabadon átadják egymásnak önmagukat.

     A férfi és a nő egymásnak szolgáltatják ki a szentséget, amikor házasságot kötnek.

     A püspök, pap vagy diákonus kiveszi és elfogadja a menyasszony és a vőlegény beleegyezését, és képviseli az Egyházat.

• Püspöki engedéllyel nem-katolikus pap is kiveheti a házasulók fogadalmát.

     A házasság szentségét általában  szentmise keretében szolgáltatják ki.

• Ha nem-katolikus és katolikus lép házasságra, a szentség kiszolgáltatása általában nem szentmise keretében történik.

     Ahol a polgári törvény megkíván házassági tanúkat, ott az Egyház is megkívánja.

     A házasság szentsége Krisztusnak és az Egyháznak a kapcsolatát jelzi és jeleníti meg.

     A férfi és a nő továbbá a házasságban "már nem két test, hanem csak egy" (Mt 19,6), személyük és tevékenységük bensőséges kapcsolatában egymás kölcsönös segítségére és szolgálatára vannak, egységüket átélik és egyre szilárdabban érzik a magukénak. Ez a bensőséges egyesülés -- hiszen itt két személy kölcsönös önátadásáról van szó -- nemkülönben a gyermekek érdeke is a házastársak teljes hűségét követeli meg, és sürgeti, hogy felbonthatatlan legyen egységük. (Gaudium et spes, 48.)

     Napjainkban, a hittől idegen, s vele szemben gyakran ellenséges világban a hívő családoknak mint az éltető és sugárzó hit tűzhelyeinek elsőrendű a fontosságuk. Ezért a II. Vatikáni Zsinat a családot ősi kifejezéssel így nevezi: Ecclesia domestica (lásd Lumen gentium, 11.). A család kebelén a szülők ,,legyenek gyermekeik első hithirdetői szavukkal és példájukkal, és ápolják mindegyikük sajátos hivatását, különös gonddal pedig a papi hivatást'' (lásd Lumen gentium, 11.). Itt valósul meg kiváltságos módon a családapa, a családanya, a gyermekek és valamennyi családtag keresztségben kapott általános papsága ,,a szentségek vételekor, az imádságban, a hálaadásban, a szent élet tanúságtételében, a vállalt önmegtagadásban és a tevékeny szeretetben'' (lásd Lumen gentium, 10.). A családi otthon tehát a keresztény élet első iskolája, és ,,az emberi gazdagodás iskolája'' (lásd Gaudium et spes, 52.). Az ember itt sajátítja el a kitartást, ismeri meg a munka örömét, a testvéri szeretetet, a nagylelkű, sőt ismételt megbocsátást, főként az istentisztelet, az imádság és az életfelajánlás által. (KEK, 1656-1657.)

.