|
2017. március 5. vasárnap Több kísértést érzel, mint egyébként? Ez gyakran együtt jár a nagyböjttel. Theresa Aletheia Noble FSP nővér a kísértések felismerésében és elhárításában próbál segíteni. |  |
|
Bõvebben |
|
A 2017-es év elején is, mint más években, Négyfaluban 8 estén át összejövünk az evangélikus, református és katolikus templomainkban a keresztények egységéért imádkozni. Minden este más-más lelkész/pap vezeti az imádkozást, és prédikál.
|  |
|
Bõvebben |
|

Kép: http://www.szekelyhon.ro/magazin/bekesseg-e-haznak-es-a-benne-lakoinak Fotó: Kristó Róbert |
Bõvebben |
|
2016. november 25. péntek . November 25-én, pénteken megkezdődött a női diakonátus kérdését vizsgáló bizottság első ülése. A testületet Ferenc pápa hozta létre augusztus 2-án azzal a céllal, hogy objektíven tanulmányozza, hogy ez az intézmény miként volt jelen az egyház kezdeti időszakában. |  |
|
Bõvebben |
|
2016. november 8. José Tonsmann kétezerszeres méretűre felnagyította a Szűzanya-kegykép szemének íriszét, így tudta kivenni a benne tükröződő tizenhárom emberi alakot. Egy pillantás a mennyből, ami megváltoztatta egy kontinens történelmét. |  |
|
Bõvebben |
|
2016. október 27. Az Amerikai Egyesült Államokban, Észak-Karolina államban 1997-ben Landon Whitley egy súlyos autóbaleset után két hétig kómában volt, majd elmesélte édesanyjának, mi történt vele ez idő alatt. Az édesanya, Julie Kemp könyvet írt történetükről. |  |
|
Bõvebben |
|
2016. június 1. szerda Az ökumenizmus kiemelkedő eseményének számít Franciaországban, hogy a reformátusokat és evangélikusokat tömörítő Francia Egyesült Protestáns Egyház elfogadta a Miatyánk francia katolikus püspöki konferencia által javasolt új fordítását. |  |
|
Bõvebben |
|
2016. május 30. hétfő Május 30-án helyezték örök nyugalomra Tempfli József nyugalmazott nagyváradi püspököt a nagyváradi székesegyház kriptájában. A temetési szentmisét Böcskei László megyéspüspök mutatta be, a szertartáson Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mondott magyar nyelvű szentbeszédet. |  |
|
Bõvebben |