Al-Bazi atya nem fogalmaz diplomatikusan, ahogy mostanában az iszlámmal kapcsolatban dívik. Világos szavakkal kimondja, amit gondol. Ami mondani akart, az nem egyezett meg azzal, amit a nyugati tanszékeken hirdetnek, és amit szívesen hallgatnak. Az ő szavai annál inkább összhangban vannak mindazzal, amiről a Közel-Kelet keresztényei beszámolnak.

Douglas Al-Bazi két keresztény menekülttábor lakóinak lelkigondozója Ankawa mellett. „Egy évvel ezelőtt kora reggeltől késő estig keresztények ezrei menekültek hozzánk.” Egy exodus, aminek még nincs vége, „mert a gyilkos bandák tovább öldökölnek”. „Büszke vagyok, hogy iraki lehetek, szeretem hazámat. Hazám azonban nem büszke arra, hogy én is egy része vagyok. Ami az én embereimmel történik, az genocídium, népirtás. Kiáltom felétek: Ne konfliktusról beszéljetek. Ez népirtás!”

Al-Bazi nem akar „mérsékelt iszlámról” hallani semmit. „Ha az iszlám köztetek él, talán elfogadhatónak tűnik a helyzet. De ahogy valaki mohamedánok között él, minden lehetetlenné válik. Ha mi, keresztények elhagyjuk országunkat, akkor ott nem marad többé senki, aki világosság és sötétség között különbséget tudna tenni.”
     „Némelyek azt állítják, hogy olyan sok mohamedán barátom van, akik szimpatikusak. Igen, persze, hogy szimpatikusak, itt, nálatok. Ott azonban egészen más a helyzet.” 
     Ott a keresztényeket üldözik, vadásznak rájuk, bezárják, megkínozzák, megölik őket. Minden eszközt bevetnek, hogy megtagadják keresztény hitüket, ebbe tartozik a rituális tömeg-megerőszakolás, amit néhány iszlám országban a büntetés egyik fajtájának tartanak. A Biblia birtoklása bűntett, a szentmise celebrálása tilos. „Visszaestünk az első vértanúk elrejtett barlangokban ünnepelt titkos szentmiséinek a korába”, mondta Erbil plébánosa.

Al-Bazi atya minden nap kockáztatja, hogy a nyílt utcán gyilkolják le. Ennek ellenére elfogadta a meghívást Riminibe, és erős hanggal szólt a süketté vált Európához, ami olyan hangokat, mint az övé, nem akar hallani.

„Amikor kilépünk egy templomból soha sem tudhatjuk, hogy egy templomba valaha még élve beléphetünk-e. Bagdadban az én templomomat is felrobbantották, a szemem előtt. Gépfegyverrel lőttek a lábamba. Előbb vagy utóbb valószínűleg meg fognak ölni.” 
     „Amikor elrablásom során láncra verve tartottak, láncom szemeit a rózsafüzér imádkozására használtam. Nem könyörgök hozzátok segítségért. Nem vagyok megfélemlítve, ahogy népem sem megfélemlített többé. Úgy gondolom, hogy meg fognak semmisíteni minket. De azt is gondolom, hogy az utolsó szó mégsem az övék. Jézus azt tanította nekünk, hogy nekünk is hordanunk kell a keresztünket, és mi, a Közel-Kelet keresztényei pont ezt tesszük. Nem az a döntő, hogy keresztünket hordozzuk, hanem az, hogy a végsőkig vállaljuk keresztünket. Készek vagyunk erre.”

Beszéde végén Douglas Al-Bazi plébános figyelmeztette a nyugatot: „Ébredjetek fel! A halálos kór ajtótok előtt áll. Benneteket is meg fognak semmisíteni. Mi, Közel-Kelet keresztényei vagyunk az egyetlen csoport, aki a Gonosz arcát láttuk: az iszlámot.”

Lásd a honlap következő cikkét is: „Isten nevét hiába ne vedd”

Megjegyzés:
Azt hiszem, belőlünk ahhoz a bátorsághoz, szilárd hithez és Istenben való rendíthetetlen bizalomhoz, ami a régi keresztényekben és Al-Bazi atyában megvan, elsősorban az a tudat, bizonyosság hiányzik, hogy földi életünk valójában számkivetettség, hogy Isten nem arra teremtett bennünket, hogy ezen a földön éljünk. Hogy földi életünk csak arra szolgál, hogy Hozzá jussunk. Az elmúlt 500 év, kezdve a protestantizmussal és folytatva ennek következményeivel, mind azt tanították, sulykolták az emberekbe, hogy az a csúnya pápista Egyház azzal ámított benneteket, hogy tűrjetek el itt a földön mindent, mert majd a túlvilágon jó lesz, ott megkapjátok a jutalmatokat. Holott az embernek itt a földön kell boldognak, sikeresnek lennie. 
     Ez az aknamunka, tévtan az oka annak is, hogy 500 év óta az egész földi életet ez a sikerre törő protestáns gondolkodás irányítja, formálja, hatja át, határozza meg. Hiszen a protestáns tanítás szerint abból lehet megtudni, hogy valaki Istennek tetsző, ha e világon sikere van. 
     Nos, szerintem, legjobban az hiányzik nekünk ahhoz, hogy ne csak az agyunkkal, de a szívünkkel, lelkületünkkel is készüljünk a megpróbáltatásokra, hogy az igaz katolikus tanítást igazi hazánkról, valódi célunkról mindennél jobban felelevenítsük magunkban.

Feltéve: 2015. szeptember 1.

Forrás: http://www.katolikus-honlap.hu/1502/al-bazi.htm