|
|
Életszerű ökumené – Ferenc pápa és Kirill pátriárka közös nyilatkozatáról2016. február 21. Az ökumenikus dokumentumok szerepe az, hogy időről időre összefoglalják a megtett utat, vázolják a fennálló problémákat és továbbhaladásra bátorítsanak. Orova Csaba, a pécsi hittudományi főiskola oktatója írását közöljük.
Ebben a már felütésében is apostoli leveleket idéző nyilatkozatban a két egyházfő elsősorban a súlyos, cselekvést igénylő problémákra összpontosít: a háborús övezetekre, a szekularizmusra, a – Laudato si’ kezdetű enciklikával összhangban – a globalizáció jelenségében egymással összefüggő féktelen fogyasztásra és szegénységre, az elvándorlásra, a családdal kapcsolatos és bioetikai kérdésekre. Nincs azonban keresztény cselekvés az evangélium hallgatása és értelmezése nélkül: a nyilatkozat egy tömör, de határozott mozdulatokkal felvázolt ökumenikus teológiai keretben azonosítja korunk válságtüneteit. A következőkben e keret sarokpontjait veszem szemügyre. A mai kihívások új megvilágításba helyezik a második évezred vitáit. Nem pusztán udvariasságról van szó, amikor a két egyházfő a kubai helyszínt indokolva megszólítja Latin-Amerikát. Az „új világ” és a „régi világ” kifejezések provokatív erővel hatnak: az egyház mindig is egyetemes volt önértelmezésében, s már régóta földrajzi és szerkezeti értelemben is, de ez egy Európából szemlélt egyetemesség volt. A nyilatkozat jelzi, hogy a keresztények előtt álló kihívásokhoz képest az egyházakat megosztó régi kérdések jelentősége hátrébb sorolódik, noha egyáltalán nem válik jelentéktelenné (vö. 2–3, 6–7.).
A kihívásokkal való szembenézés alapja az első évezred közös hagyománya. Az iménti szemponthoz kapcsolódik a Krisztus utáni első és második évezred megkülönböztetése (4–5, 7, 24.). Utalt már erre a II. Vatikáni Zsinat is, de kifejezetten akkor jelenik meg, amikor a kapcsolatok egyházfői szinten indultak újra, VI. Pál pápa és I. Athenagorasz konstantinápolyi pátriárka 1964-es találkozásával és 1965-ös közös nyilatkozatával, amelyben célként határozták meg, hogy ortodoxok és katolikusok eljussanak „a hit, a testvéri összhang és a szentségi élet teljes közösségére, amely fennállt közöttük az Egyház életének első ezer évében”. Gyakran merül fel a kérdés, hogy pontosan miben is rejlik az első évezred öröksége, a pápai megnyilatkozások (pl. itt, ittés itt) és a közös dokumentumok (pl. Valamo, 1988, Balamand, 1993,Ravenna, 2007) azonban ragaszkodnak ahhoz, hogy az újszövetségi tanúságtételen túl van miből mintát meríteni a közös tanúságtételhez. Az első idők vértanúinak ereje ráadásul ma különös fénytörést kap. A görögkatolikus közösségek ortodox elismerése, az uniatizmus katolikus elvetése. Az iménti szempont közép- és kelet-európai szemmel főképp akkor válik jelentőssé, amikor a két egyházfő – az igen jelentős 1993-as balamandi nyilatkozattal összhangban – egyfelől kijelenti a görögkatolikus egyház létjogosultságát, másfelől azt, hogy létrejöttének módját, a külső érdektől vezérelt ún. uniatizmust ma nem szabad alkalmazni. A kérdés térségünkből Ukrajnát különösen is érinti, és hosszabb elemzést igényel, súlyát ezért hadd jelezzem most a 23 éve aláírt nyilatkozat soraival: „e szabályok nem fogják a minket nyugtalanító kérdéseket megoldani, ha nincs meg az érintettek mindegyikében az evangéliumra alapozott akarat a megbocsátásra (...) Ez az, ahol a szeretet párbeszédének mindig megújult erővel és kitartással kell megjelennie.” Az egység – mint Ferenc pápától hallottuk – menet közben születik. Az egyházak gyors egyesülésének illúzióját érdemes tehát már most elűzni. A nyilatkozat nem effélét táplál, hanem arra buzdít, hogy a maga területén és kompetenciájával mindenki tegye meg, ami „lehetséges és szükséges”. Az egység tétje pedig a tanúságtétel hitelessége a világ előtt (28.). E munka során fontosak a szeretet apró jelzései is, amilyen például Ferenc pápa – a közös nyilatkozat 5. pontjára utaló – ajándéka Kirill pátriárkának: kehely és paténa.
Forrás: Orova Csaba/Pécsi Egyházmegye Fotó: News.va Magyar Kurír |
||
|