Filme Porno



Főoldal
Plébánia története
Plébánosok névsora
Templomaink
Munkatársak
Egyháztanács
Miserend
Keresztelő, Esküvő, Temetés
Napi evangélium
Szentségek
Temetőszabályzat
Halottaink
Imádságok
Hittan
Kis liturgikus illemtan
Ajánlott oldalak
Elérhetőségeink
Szentek élete
Katolikus Lexikon
Album

2018.10.14.

. 

Bérmálás 2019-ben

.

A szokásos 5 évenkénti bérmálás ismét visszatér. 2019-ben az Erzsébetvárosi, Gyulafehérvári, Sepsi-Barcasági és a Szeben-Fogarasi főesperesi kerületekben fogják a bérmálás szentségét kiszolgáltatni. 

Feltételek: a betöltött 15 év, és a vallás gyakorlása

Aki bérmálkozni szeretne, személyesen jelentkezhet November 17-ig. A  felkészítőket November 17-én, szombaton 13 órakor kezdjük, a plébánián.

.

Forrás: https://ersekseg.ro/hu/content/korlevel-ix2018#bermalas

„Csak idő kérdése, és az emberek tódulni fognak a katolikus egyházba”

Egy kanadai pár titokban tartja négy hónapos gyermeke nemét, hogy maga dönthessen majd, fiú-e vagy lány. „Azzal, hogy nem áruljuk el a kicsi nemét, azt üzenjük a világnak: engedjék már meg, hogy ő maga mondja meg, mi akar lenni!” – indokolták döntésüket a szülők, akiknek esete a napokban bejárta a világsajtót. „Ebben a tébolyult világban a katolikus egyház a józan ész utolsó bástyája” – értékeli az esetet az ncregister.com. írása.
Bõvebben

Az észrevétlenül lopakodó új globális etika

A berlini fal leomlása óta globális kulturális forradalom zajlik a világon. Egy új, „kereszténység utáni” erkölcs új kifejezései, normái, értékei, életsílusai terjedtek el és váltak globálisan irányadóvá. Az új etika jelszavai megtévesztően hasonlóak a keresztény szeretetparancs alapelveihez, tartalmuk mégis különösen más. Rendkívül fontos, hogy keresztényként tudatosítsuk, mi is történik körülöttünk; fontos, hogy felismerjük a csúsztatásokat, az eszmei hátteret, és fellépjünk az igaz, krisztusi értékek védelmében.
Bõvebben

Ezer anglikán vált katolikussá a nagyhéten

Nagy Britanniában majdnem ezer anglikán tért át a katolikus vallásra a nagyhéten, és vált ezzel a Walshingham-I Miasszonyunkról elnevezett személyi ordinariátus tagjává.

A pápa által kiadott Anglicanorum Coetibus apostoli konstitúció nyomán létrehozott struktúra azoknak az anglikánoknak biztosítja ezt a lehetőséget, akik teljes közösségre akarnak lépni Rómával. Körülbelül harminc csoport lépett most be a katolikus egyházba, köztük hatvan klerikus.

Bõvebben

Vallási újjászületés követi a katasztrófát

Olmes Milani, Tokióban élő brazil szkalabriniánus misszionárius a Fides hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy igazi vallásos ébredés tanúja a természeti és nukleáris katasztrófától sújtott országban. Megjegyezte: „ebben a materialistának tartott, kifejezetten a termelésre, profitra törekvő országban most egyértelműen látható az imádsághoz és a lelki értékekhez való visszatérés.” A misszionárius szerint éppen ez az a jó, ami a tragédiából születik meg: megtanuljuk testvérként látni a többieket.
Bõvebben

Elhunyt a máramarosi görög katolikus püspök

Szívinfarktust kapott és meghalt Ioan Şişeştean máramarosi és szatmári görög katolikus megyéspüspök április 12-én este.
Bõvebben

Tiszta hang a hangszemét korában – Ötéves a Mária Rádió

 2011. március 27-én, vasárnap ünnepelte fennállásának ötéves évfordulóját a Mária Rádió. A csíksomlyói kegytemplomban megrendezett születésnapi ünnepség délután 2 órakor szentségimádással kezdődött, amelyet a 3 órakor kezdődő, Msgr. Tamás József segédpüspök úr által bemutatott szentmise követett.

Bõvebben

Hamvazószerdával elkezdődik a húsvéti készület


A húsvétot megelőző negyvennapos böjt hamvazószerdán veszi kezdetét. A keresztények ebben a bűnbánati időszakban Jézus Krisztus feltámadásának, a húsvétnak a megünneplésére készülnek, a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés és a lemondás segítségével.

Bõvebben

Keresztény elvei miatt nem lehet többé nevelőszülő egy brit házaspár

Február 28-án egy brit bíróság megvonta egy keresztény házaspártól a nevelőszülői jogot, mivel a házaspár erkölcstelennek tartja a homoszexuális életformát.
Bõvebben
Oldalak: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
Szent Mihály Római Katolikus Plébánia 2018 Készítette www.wdx.ro